Christopher Moore: Lestrapált lelkek

2020.11.10

"Sophie szeretett hercegnőnek öltözni, műanyag pónikkal játszani, Ropogós Sajtospufit enni és grandiózus kijelentéseket tenni az Alvilág feletti hatalmáról meg a Halál feletti uralmáról."

Két dologra jöttem rá olvasás közben:

Az egyik, hogy nem hiszek a rutinból írásban. Szerintem az íráshoz ötlet, ihlet kell és csak azért, mert már az ezerakárhányszázadik könyvét írja valaki és ott lóg a feje fölött a határidő demoklészi kardja, attól az még a könyv nem lesz jó.

A másik, hogy nem vagyok kritikusnak való. Mert itt van például ez a Christopher Moore is. Meg a korábbi  Biff evangéliuma (ami alapmű, egy teljesen másik kategória, de erről majd máskor). Meg a Mocskos meló is és annak a második része, a Lestrapált lelkek. Szeretem pasi stílusát, basszus, és nem tudok rá igazán haragudni. Pedig megérdemelné az a mocsok! És - akárhogy strapálom magam, hogy jóra olvassam - ez a könyv bizony vacak. Ami a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy ez úgy vacak, hogy az előző része, a Mocskos meló meg jó volt. Jó volt a humora, jók voltak a kritikus fricskái, jó volt a történet, jók voltak a karakterek. Ez meg...

Voltál-e már úgy, hogy a zsebedben volt a nyertes lottószelvény és te összefogtad a
taknyos zsebkendőddel és kidobtad a kukába? Belegondolni is szörnyű, nem? Pedig Moore pontosan ezt követte el. 

Az előző részben kitalált, és tökéletesre csiszolt Sophie Asher félre lett állítva. Aki ugye maga a Halál, nagy h-val. Aki becéző szavakkal képes ölni, a CICÁVAL! CICA! Óriási! Körülötte meg ott ólálkodik és őrzi két böszmenagy, fenyegető és vérszomjas, ám hűséges fenevad, akiket ő maga kenyérre képes kenni. Parádés ötlet! Mennyi lehetőség!

Erre Moore egyszerűen félredobja ezeket. Úgy ülteti Sophie-t büntiként a sarokba, mintha csak az a falat firkálta volna össze. A kutyákat meg? Egy vacak autó után futtatja, csak hogy ne legyenek láb alatt. Aztán meg utánanyúl a halott főhősnek, új testbe költöztetve feléleszti, és mindezek után a könyv szinte leghangsúlyosabb szerepe egy nagyfarkú, félkegyelmű, laktózfetisiszta mókusemberé lesz! Hát mi ez, valami folytatáselbarmolási hullám a la Kylo Ren? Hallatlan!

És közben pedig mégsem tudom utálni. Visszahozta a kedvenc karaktereimet, elrötyögtem a poénjain és többé kevésbé meghatóak voltak a side-storyk. 

Biztos velem van a baj, hogy a tömegtermelés ellenére még mindig kitartok Moore könyvei mellett, de a szívemnek oly kedvesen elmebeteg, amit senki más nem tud.