Miben hasonlít az Among Us és a Modesto?

2020.12.09
Elsőre úgy tűnhet a Modesto csak az egyént tartja felelősnek a tetteiért. De mi van a háttérben? Impostorok vs. ártatlanok
Elsőre úgy tűnhet a Modesto csak az egyént tartja felelősnek a tetteiért. De mi van a háttérben? Impostorok vs. ártatlanok

Koca-szociológia

Már szinte közhely, hogy a könyv önmagát írja, a szerző pedig egyre-másra rácsodálkozik az életre kelő karakterek valódiságára, bármennyire is fiktívnek szánta őket eredetileg. Az íráshoz szükséges némileg hobbi-pszichológusnak és koca-szociológusnak is lenni, ami elsőre bonyolultnak hangzik, valójában viszont nincs másról szó, mint hogy képesekké válunk felismerni az egyes viselkedés mintákat és azok mögött esetleg megbúvó motivációkat is. Kínosan nincs sok egyikből sem, az ember valójában felháborítóan egyszerű.

Az emberi működés egyszerűségét, a közösségek bábeli káoszát sokszor nehéz a nagyvilágon tetten érni (nem, valójában nem az), de kisebb, könnyebben vizsgálható modellek azért mindig akadnak. Lehet az egy társasházi lakógyűlés, egy facebook oldalon felsorakozó hozzászólások, vagy éppen egy olyan játék, mint amilyen az Among Us is.

Aki esetleg nem tudná, bár nyilván egyre kevesebben vannak ilyenek: Az Among Us egy, akár a világ különböző pontjairól játszó játékosok egyidejű jelenlétét megkívánó program, amely olyan futótűzként terjedt el a neten, ahogy az ilyen jelenségek szoktak. Adva van néhány játékos, de legfeljebb tíz. Közülük a játék kezdetekor a rendszer véletlenszerűen imposztor(oka)t sorsol ki, mindenki mást csapattagként jelöl meg. Vagyis 10 játékos esetén adva lesz 8-9 csapattárs, akik különböző feladatokat oldanak meg a pályán és lesznek, akik ezt szabotálják azzal, hogy orvul gyilkolásszák a csapattagokat. Persze csak az imposztorok tudják magukról, hogy ők szabotőrök, és mindent el kell követniük, hogy még véletlenül se lepleződjenek le. Úgy kell tenniük, mintha maguk is a megadott feladataik végrehajtásán munkálkodnának. Közben pedig azért csak átvágják egyik-másik társuk torkát. Az ártatlanok csapata időnként tehát vérbefagyott holttestekre bukkan, ilyenkor pedig vagy azonnal jelentik azt mindenkinek, vagy pedig félve a gyanúsítgatástól inkább eloldalognak a színhelyről. Esetenként véletlen tanújává is válhatnak egy-egy gyilkosságnak, vagy csak egyszerűen gyanússá válhat a számukra valamelyik másik játékos. Ilyenkor ugyancsak jelentést tehetnek a dologról. Azonban ezt a gyilkos is megteheti bármikor, mintha csak egy csapattag lenne. És ekkor elkezdődik egy őrült egymásra mutogatás, vádaskodás és tagadás, szópárbaj, majd jön a szavazás és könnyen megeshet, hogy végül egy ártatlant, például a bejelentőt dobják ki a zsilipen keresztül a világűrbe, és csakis ekkor szembesülhet vele mindenki, hogy hibát követett-e el és hiányos információk birtokában egy ártatlant ítéltek el vagy valóban egy bajkeverőtől szabadultak-e meg.

Számomra a játék legizgalmasabb része éppen ez a sebtében összehívott tanácskozás, ahol korlátozott ideje van mindenkinek, hogy a lehető legrövidebb módon szövegesen érveljen, vádoljon, vagy védekezzen, mielőtt szavazásra kerül sor. Könnyen lehet ugyanis, hogy a helyzet annyira megosztó, hogy egyforma szavazatot kap két vagy több játékos, ekkor senkit sem veszejtenek el. Az az ártatlan tehát, akire a vád árnyéka vetődött, most kénytelen folytatni a játékot gyanakvó tekintetek kereszttüzében, aki pedig éppen csak megúszta a jogos kivégzést, szerencséjének vagy épp ördögi ügyességének köszönhetően most tovább gyilkolászhat, hogy végül ő győzzön.

E helyzetben lehetséges érvek, vádak és kontextusok igencsak végesek, gondolhatnánk. És azt is meg kell hagyni, hogy ha csak ennyiről szólna a történet, akkor is kincsesbánya lehetne a koca-szociológusoknak. Hiszen bámulatos, hogyan próbál az ember érvelni, igyekezvén igazolni tényeket, vagy tényként feltüntetni hazugságokat csak azért, hogy megússza. És akkor még nem is beszéltünk az igazságtalan vádaskodás okozta hatásokról. Különösen akkor, ha azt is hozzávesszük, hogy a gép nagy valószínűséggel a következő játékkörben az imposztorból csapattagot csinál és fordítva. Tehát még az éppen csak felvett és megszokott szerepből is kirángat. Mondanom sem kell, hogy feldúlt játékosok lépnek ki a játékból, ki-ki habitusa és vérmérséklete szerint él meg különböző dolgokat: igazságtalanság okán haragot, csalódást, a becsapottság érzését, kiközösítettséget, sikerélményt, lelkifurdalást, csupa olyan dolgot, amit a nagybetűs életben is, csak feltételezhetően más léptékben.

Ha a játékra sikerült ráhangolódni, jöhetnek a bosszúval fenyegetések, őrjöngések, könyörgések, egymás masszív lehülyézése, szövetségek ellenérdekelt felek között. Amikor pedig utóbbira rákérdezünk, hogy "De mégis miért árult el minket a csapattársunk?", a válasz ez: "Barátok vagyunk az imposztorral!", ami azért szép, még ha oktalan is.

Két dolgot szeretnék én ehhez hozzáfűzni, amolyan szubjektív summázatként. Az egyik, hogy ezek a szélsőségesnek gondolt megnyilvánulások egyáltalán nem is olyan ritkák, mint azt szeretnénk hinni. A másik dolog, hogy - bár a kezembe temetett arccal röhögök, néha kínomban is - azért nagyon sok súlyos problémának a lepotyogó vakolatdarabjai ezek és rávetíthetőek a világra is. Ha pedig ebből indulunk ki, az emberi fejlődést inkább egy nagy sebességgel száguldó, irányítását veszített autóbuszhoz hasonlítanám, amelynek a sebessége ha 50 mérföld alá csökken, a levegőbe repül az egész. Viszont sajnos a volánnál nem ül Sandra Bullock, sem senki, és talán a fentiek ismeretében éppen ez a szerencse. Lehetetlen ugyanis, hogy ilyen minőségű emberi beavatkozás nyomán túléljük ezt az utazást. Hacsak nincs isten.

Mindezt csak azért írtam le, mert felmerült az a kérdés nemrégiben, hogy a Modesto esetleg politikai kritikát tartalmaz. Isten, őrizz! Az szerintem mindig csak okozat, sosem az ok. Engem az emberek jobban érdekelnek!

A Modestóban is pont úgy megtalálhatók ezek a karakterek. Vannak, akik csak meg akarják úszni az egészet, akadnak olyanok is, akik véletlenül keverednek gyanúba és olyanok is, akik szánt szándékkal tesznek másnak keresztbe, mégis olyan kapcsolati rendszerük, kommunikációs képességeik vannak, amik megnehezítik, hogy mások tetten érjék, elkapják őket. Ilyenkor pedig ráterelődik a gyanú a vétlenekre, akik rosszkor voltak rossz helyen... És ha felszínesen olvassuk, úgy tűnhet, hogy a Modesto is vádol embereket a cselekedeteikért, de közben pedig tisztán látja és láttatja, hogy nem mindig az bűnös, aki szem előtt van.

Mindenkinek játszania kell egy vagy két kört az Among Us-szal, (vagy el kell olvasnia a Modestót), hogy végigélhesse a cselszövés és az elárultatás minden stációját. Érdekes tapasztalat!