Cselszövők, latorok, bitangok, haramiák, imposztorok, zsarnokok, intrikusok, ármánykodók, haszonlesők, csalárdok, s mind, ti gonosztevők! Indul a csoportterápiás foglalkozás!





Hogyan váljunk istenné diéta és koplalás nélkül 6 hónap alatt! Ülve végezhető gyakorlatok kezdőknek és elszántaknak! Az Amerikai Dietetikusok Társaságának ajánlásával!




Minél tébolyítóbb az ember környezete, múltja, családja, baráti köre, annál nagyobb élményanyagból dolgozhatik, ha ír. Mert mi érdekelheti az embert jobban, mint az ember-lét mibenléte. Ehhez meg ugye emberek kellenek.




A Modesto számomra azért fontos, mert ez az első olyan világ, amibe akkor léphetek át, amikor csak akarok, ráadásul az egyetlen, amelynek én vagyok a teremtője. Ismerkedhetek az újdonsült barátaimmal és ellenségeimmel és a világgal, amiben élnek, és ami én vagyok egy kicsit! Állati!



Modesto, a széles mosolyok mögül világító hófehér fogak, a semmitmondó mindennapok, az átlagosság, a fényes-édes cukormáz városa és mindaz, ami eltereli a fürkésző tekintetet néhány égbekiáltó, mindent átszövő galádságról. Legalábbis a regényben...




A kor előrehaladta és a technológia fejlődése nem feltétlenül kedvez egy történetnek. Hacsak persze nem scifiről van szó, Hát most nem arról van szó, de elmondom, miért baj ez.



A város, a sztorim helyszíne, Modesto, maga is szimbólum. Igazából nem is kellett átkölteni vagy plusz tulajdonságokkal felruházni. Érintetlenül hagytam, csak a képzeletbeli szereplőimmel kellett megtölteni és nekem máris magától kezdett működni. Modesto a csonthéj, a hordozó, amit a lakói töltenek meg tartalommal. Nyilván esetünkben egy jó nagy adag gyarlósággal és megalkuvással. Aztán persze megtanulják a természet első számú törvényét is: "Ki mint vet, úgy arat!" Vagy valami ilyesmi...


Érdekes a fantáziavilágot valóságos elemekhez, helyekhez kötni. Ezek a kapcsolódási pontok a két világ között amolyan plusz felfedezni valót is adnak a megszállott olvasónak (mármint reményeim szerint). Itt van például Modesto. Már létezik belőle még egy: egy párhuzamos világban a fejemben és a könyv lapjain.


Milyen jó, hogy ha már a suliban ellógtam egyes órákat, önszorgalomból most számos olyan dologra vetül fény, aminek még haszna is van. Például írhatok róla egy regényben. Nem érdekel az amerikai jog? Lusta vagy utánajárni a dollár 20 évvel ezelőtti árfolyamának? Eszedbe sem jutna érdeklődni az ír néphagyományokról? Írj könyvet és kénytelen leszel!



Előzőekben magáról az idővonalról, illetve annak elkészítésének fontosságáról volt szó, most viszont haladunk tovább az írásban. A vázlat - csakúgy, mint egy rendes idővonal - magától értetődő, józan paraszti ésszel kikövetkeztethető elem, az alkotási folyamat fontos része. Mégsem mindig jön össze, utána pedig mehet a fejvakargatás, hogy egy adott fejezetet mégis hova szántunk?



A regényírónak úgy kell az idővonal, mint cserkésznek az iránytű, Wartburgnak a szivató, vagy keletnémet vizibiciklistának a viharjelzés...




A kép eredetileg Draviczky Ági alkotása, akinek még több munkáját megleshetitek Instagramon (www.instagram.com/agnes.draviczky) vagy a honlapján (www.agnesdraviczky.com). Nektek hogy tetszik? Azok, akik eddig már beleolvastak a könyvbe, azt mondják, hogy nagyon összepasszol a festmény és az írás hangulata.




A járvány vágott egy hatalmas szelet szabadidőt az életembe, így nekikezdhettem végre egy sok éves könyv ötletem megírásának. Amilyen egyszerűnek tűnt az elején, olyan nehéznek látszik most.